Az óvodai alapítvány mai formájának története 2022 nyarára nyúlik vissza, amikor a szülők által létrehozott jogelődjét, benne a szülők összegyűjtött pénzével, a bíróság felszámolás alá vette adminisztratív kötelezettségek elmulasztása okán.
Budai István akkori polgármester minden követ megmozgatott, bevonta az Önkormányzat ügyvédjét is, hogy ne vesszen oda ez a pénz. Az Önkormányzat támogatásával, Kuli László alpolgármester és Vezérné dr. Hevesi Tünde (akkor még szülői minőségében) közreműködésével létrejött egy új alapítvány, melynek működéséhez és az adminisztrációhoz Budajenő Község Önkormányzata biztosítja a hátteret. Ezáltal kiküszöböltük azt, hogy az óvoda természetes rövid ciklusa (az a jellemzően 3-4 év, amíg a gyerekek oda járnak), és ezáltal a szülők közötti viszonylag gyors fluktuáció ne okozhasson zavart az alapítvány működésében.
Vezérné dr. Hevesi Tünde kurátori ideje alatt a jogi végzettségét az ügy szolgálatába állította, hogy az újonnan létrejött, a mai napon is működő alapítványt elismerje a bíróság jogutódként és megkapja a felszámolás alatt lévő alapítvány pénzét. Az önkormányzati választások után Polgármester Asszony lemondott a tisztségéről, így 2024. október 1-től én lettem az alapítvány kurátora. Ennek az évnek a végén sikerrel zárult a pénzek átvezetése, így a Budajenői Óvodáért Alapítvány 2 218 900 forinttal kezdhette meg a valódi működését.
Az alapítvány célja
Az alapítvány célja az óvodai működéssel összhangban a Budajenői Óvodába járó gyermekek nevelésének elősegítése:

- tárgyi környezet és eszközök fejlesztésével
- a gyermekek szabadidős tevékenységének támogatásával
- az óvodai környezet fejlesztésével
- az Óvoda nevelési programjának támogatásával
Mit is jelent ez a hétköznapokban? A kurátor és a felügyelőbizottság, melyben az óvodai személyzet is képviselteti magát, az óvoda vezetőjével közösen dolgozza ki az éves programját és együtt tervezzük meg a költségvetést. Az Önkormányzat, mint fenntartó biztosítja az alapvető működéshez szükséges eszközöket, ezt egészíti ki az Alapítvány és a Szülők Óvodai Szervezetének tevékenysége. Így tudunk olyan eszközöket, programokat biztosítani, amik túlmutatnak a fenntartó kötelezettségein és gyermekek jólétét, tanulását és szórakozását segítik elő.
Tervek
2025-ben a meglévő pénzből támogattuk az óvodát bútorokkal, projektorokkal, hangszórókkal és egy meseelőadással. Ebben az évben azért is dolgoztunk, hogy az Alapítvány megszerezze közhasznú státuszát, így 2026-tól már fogadni tudja az SZJA 1% felajánlásokat is, ami által biztosítottá válna a szervezet likviditása.
Egyéni felajánlásokat addig is tudunk fogadni, az utalásba kérem feltüntetni, hogy “Támogatás” vagy “Adomány”!
Budajenői Óvodáért Alapítvány
2093 Budajenő, Fő utca 1-3.
budajenoi.ovodaert.alapitvany@gmail.com
Adószám 19377171-1-13
OTP 11742348-21462061
Götz Janka
kurátor
