
Az óvoda épülete új építésű (2020-ban került átadásra), a község központjában helyezkedik el, egy oktatási, igazgatási egységet alkotva az általános iskolával és az önkormányzat épületével. A jól megtervezett hatcsoportos óvoda épülete és annak tárgyi feltételei a legmegfelelőbb környezetet biztosítják a gyermekek óvodai neveléséhez-oktatásához.
Csoportszobáink megfelelő helyet biztosítanak a játékhoz, a tevékenységekhez, az étkezésekhez, illetve a délutáni pihenéshez. A berendezésnél törekszünk a néphagyományőrző jelleg hangsúlyozására. A csoportszoba bútorai, felszerelései, eszközei természetes anyagokból készültek. Harmóniát árasztó színek, formák, anyagok veszik körül a gyerekeket. Minden gyermeknek van saját öltözőszekrénye, a csoportoknak külön mosdóhelyisége.
Udvarunk felszereltsége lehetőséget biztosít az együttes, illetve a kisebb csoportokban történő zavartalan tevékenykedésekhez. A jól kialakított játszóhelyek a gyermekek változatos játéktevékenységére adnak lehetőséget.

Az óvoda csoportszerkezetének kialakításánál a jelentkező gyermekek korösszetétele a meghatározó. A szervezésnél a gyermekek érdeke a fő szempont, ez maga után vonja a nevelőtestület korrekt, etikus, a cél érdekében maximálisan együttműködő magatartását. A felmenőrendszer biztosításával elősegítjük a gyermekek kötődését a csoport óvodapedagógusaihoz.
A gyerekek étkeztetését vásárolt élelmezés útján valósítjuk meg, amely biztosítja minden gyermek számára az életkornak megfelelő, egészséges kiegyensúlyozott táplálkozást.
Pedagógiai programunk megfogalmazásánál a már kialakult szokásokra, értékekre építettünk, melyben fontos szerepet játszott a hagyományok megismertetése, felelevenítése, ápolása és tovább örökítése. Nevelőközösségünk évek óta foglalkozik a néphagyományok megismerésével, ápolásával. A népi hagyományok éltetése áthatja az egész óvodai nevelésünket, jelen van a mindennapok gyakorlatában. Éves tematikánkat az évszakokhoz és jeles napokhoz kapcsolódó ünnepek köré tervezzük, kihasználva a falusi élet adta lehetőségeket, a természetes környezet varázsát. Ezeket az értékeket figyelembe véve döntött nevelőtestületünk a Néphagyomány elemeit tartalmazó Óvodai Pedagógiai Program kínálta lehetőség mellett.

Kiemelt figyelmet fordítunk a környezettudatos szemlélet és magatartás megalapozására, a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítására, a fenntarthatóságra nevelés alapjainak megismertetésére.
Óvodánk felvállalja a német nemzetiségi nevelést, a nyelv és kultúra közvetítését a gyerekek életkori és fejlődési szintjének megfelelően. Budajenő ugyan német nemzetiségű község, de a gyermekek már nem rendelkeznek nyelvi tudással. A lakosok közül csak az idősebbek őrzik, ápolják a régi hagyományokat. Ezen értékek megőrzése érdekében ismerkednek a gyermekek óvodánkban a német nyelvvel és hagyományokkal játékos formában.
Az óvodában, a nevelőmunka középpontjában a gyermek áll. A nevelőmunka kulcsszereplője az óvodapedagógus, jelenléte a nevelés egész időtartamában fontos feltétele az óvodai nevelésnek. Modellt, mintát jelent a gyermek számára.
Pedagógiai asszisztenseinkről, dajkáinkról elmondható, hogy mindegyikük gyermekszerető, a csoportban dolgozó óvodapedagógusokkal összhangban, egymás munkáját megbecsülve, segítve, megbízhatóan végzik feladatukat, ezáltal hozzájárulnak az óvodai nevelés eredményességéhez.
